Fábián Bori vagyok. Vagy Borcsi, Borsó - kinek mi 🤗. Amióta az eszemet tudom, mindig az alternatív eszközök voltak a látószögemben. Onnatól pedig, hogy 2013-ban fiunk született, még inkább kerestem az ilyen megoldásokat.
Ahhoz, hogy jobban legyek/jobban legyünk, az évek során számos módszert és technikát volt alkalmam megismerni és alkalmazni és ami igazán hívott, azt meg is tanultam. Ezeknek a csodálatos technikáknak a segítségével pedig többek között megtudhattam olyan információkat is, amivel jobban tudom szeretni, elfogadni nem csak a fiamat, a páromat, de magamat is. ❤️
A közös munkánk során mindig olyan eszközökkel dolgozunk ami ott és akkor, NEKED a leghatékonyabb ahhoz, hogy jobban legyél.
Ha nem annyira vagy nyitott a holisztikus módszerek felé, akkor a mentálhigiénés úton és eszközökkel kísérlek.
Gyakran adok otthon is használható technikákat amikkel tudtok segíteni magatokon 1-1 nehezebb helyzetben. 🤗
A cél mindig az, hogy megtaláld a harmóniát az életedben, és tudd kezelni a felmerülő nehézségeket úgy, hogy azok ne, vagy csak rövid ideig billentsenek ki a középpontodból.
Ha úgy érzed én kísérhetlek az önmegismerő és emelkedő utadon, várlak sok szeretettel. 🤗
Kezd magaddal. ❤️
Bori
Mentálhigiénés konzulensSzemélyiségelemző - Kronobiológia specialistaReiki mesterChi kung oktató Lomi Lomi masszőrÉFT facilitátorHangtálterápiás konzulensAccess bars® Facelift® és Body® kezelő
--------------------------------------------------Média megjelenések:
Énidő beszélgetés - Hála érte Törköly Erikának 🙏
Nem baj, hogy szenvedélyes típus vagyok - Hála érte Soma Mamagésának és Barok Eszternek 🙏
"Az életfeladatom segíteni másoknak abban, hogy felismerjék az élet értékességét" - Hála Zubor "Igenanya" Rozinak 🙏